![]()
Mivel a Szerzői Adatbázis elsődleges célja, hogy sűrűbbre fonja a szálakat a zenefelhasználó ágazatok (film, reklám, színház, tv, kiadó, menedzsment, stb.) és az alkotók között így több csatornán keresztül is elérhetővé kívánjuk tenni az abban tárolt adatokat. Elsődlegesen interneten elérhető a szolgáltatás, de szükségesnek tartjuk, hogy az adekvát szakmai rendezvényeken (filmes-, színházi találkozók, tv-s, vagy reklámszakmai események) is bemutathassuk annak mobilizálható verzióját. Ott az erre a célra állított standokon érintőképernyőkön, fejhallgatókon keresztül lesz hozzáférhető a Szerzői Adatbázis tartalma az érdeklődők számára.
Egy-egy szerzői profil rövid életrajzi és szakmai bemutatkozásból, kontakt-információkból, és - a szerző szándéka szerint - hang/szöveg/kép file-okból áll.
A hatékony felhasználás érdekében lehetőség lesz arra, hogy az egységes adatbázisban minél több paraméter szerint lehessen rákeresni a szerzőkre, művekre, pl:
- szerző neve
- szerző tevékenysége (zeneszerző/szövegíró/előadó/hangszerelő)
- előadó neve
- műfaj (itt részletesen kibontott kategóriák, ill. stílusok szerepelnek)
- TAG-ek (egyéb megjegyzések, paraméterek szerinti keresés)
- tempó
- hangszerelés
- felhasználás típusa
- alkotás éve szerint
Hasznos kutakodást kívánunk! :-)